Nagyvarad.Net





időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Átadták a magyar közmédia által gyűjtött adományt Böjte Csabának

Mintegy 92,6 millió forint adományt adtak át a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) képviselői vasárnap Böjte Csaba szerzetesnek, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának Budapesten.

Az MTVA Jónak lenni jó elnevezésű, advent első vasárnapján indult adománygyűjtő akciójának zárásaként Siklósi Beatrix, az MTVA vezérigazgatójának kulturális főtanácsadója, Horváth Vanda, az MTVA gyermek- és ifjúsági műsorok főszerkesztője, az adománygyűjtést segítő műsorvezetők és Szollár Domokos, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója adta át a 92 millió 664 ezer forint adományt jelképező tablót a Budapest-Belvárosi Ferences Templomban.

Böjte Csaba az adomány átadását követően elmondta: Isten hisz bennünk, mert ha nem hinne, nem teremtett volna meg bennünket. Isten bízik bennünk, a Kárpát-medencei magyarságban, bízzunk tehát mi is magunkban, az összefogásban, a jó szóban, a kimondott szó erejében, a szeretet világot formáló végtelen hatalmában - hangsúlyozta.

Az alapítvány számára rendezett gyűjtést december 16-án a közmédia egész napos műsorfolyammal segítette, amelynek eredményeként 29 országból érkeztek felajánlások. A számos egyéni és céges adomány közül kiemelkedik a Mol 20 millió forintos adománya vagy a Zwack Unicum Nyrt. által felkínált kétmillió forint, de magánszemélytől is érkezett 5 millió forint az alapítvány számlájára.

Többen - anyagi erőforrás hiányában - önkéntes munkájukat ajánlották fel a ferences rendi szerzetes által működtetett mintegy 200 háznak határon innen és túl. A hátrányos helyzetű és nehéz sorsú gyermekek gondozására és ellátására az alapítvány önkénteseket is keres, így nagy értéke van az ilyen típusú felajánlásoknak is.

MTI
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Cikkek e kategóriában
Reklám