Sok sikert kívánok nekik, kedvenc erdélyi sajtótermékem volt! Remélem nem fognak behódolni az rmdsz-nek soha!
|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Újraindulhat az Erdélyi Napló A tervek szerint márciusban újraindul az Erdélyi Napló nevű polgári hetilap. A folyamatosan anyagi gondokkal küszködő, Kolozsváron szerkesztett kiadvány augusztus óta tűnt el a standokról, legutóbb 2500-as példányban jelent meg. Makkay József főszerkesztő a Krónikának elmondta: a lapot egy Magyarországon bejegyzett lapkiadó cég fogja újraindítani, melynek nevét egyelőre nem kívánja a nyilvánosság elé tárni. „Rendszeresen pénzügyi problémákkal küszködtünk, mivel ellenzéki beállítottságú, nem az RMDSZ holdudvarába tartozó lapként tartottak nyilván, így támogatásokat sem kaptunk – magyarázta a főszerkesztő. – Mivel nem találtunk romániai magyar lapkiadót, így magyarországi cégekkel tárgyaltunk, és ma úgy tűnik, révbe jut a lap sorsa. Részleteket majd egy későbbi időpontban, sajtótájékoztató keretében szeretnénk elárulni.” Makkay József közölte továbbá: a lap a jövőben is konzervatív beállítottságú politikai-közéleti hetilap marad. A tervek szerint márciustól 16 oldalasról 24-re bővítenék a lap oldalszámát, és A4-es formátumban jelenne meg. Bővítenék ugyanakkor a szerkesztőségi stábot is: a főszerkesztő elmondása szerint míg az utóbbi hónapokban, „a túlélési időszakban” mindöszsze két-három újságíró dolgozott az Erdélyi Napló összeállításán, az újraindítást követően várhatóan 7-8 szakember foglalkozik majd ezzel a munkával. Az Erdélyi Napló napilapként indult 1990-ben Nagyváradon, majd a terjesztési hálózat hiánya miatt néhány hónap után leállt. Egy évvel később, immár hetilapként indult újra, 2004-től pedig az akkori főszerkesztő, Dénes László távozása után Kolozsvárra költözött, és a helyi Kalauz Kft. kiadásában jelent meg. www.kronika.ro Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Sok sikert kívánok nekik, kedvenc erdélyi sajtótermékem volt! Remélem nem fognak behódolni az rmdsz-nek soha!
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|