|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Érsemjén Bihar megye legvirágzóbb magyar községe A település úgy fest, mintha egy másik országba tévedt volna az ember. Bihar megye legvirágzóbb magyar községének tartják Kazinczy Ferenc szülőhelyét, Érsemjént. A település úgy fest, mintha egy másik országba tévedt volna az ember a kopottas falvak dzsungelében. Érsemjén egyébként Romániában elsők között van az elnyert európai uniós pályázatok terén. Balazsi József szobafestőből lett a község polgármestere1991-ben. - Az egész polgármesteri hivatalnak még egy zár sem volt a bejárati ajtaján. Próbáltuk először azt a meglévőt újítgatni, nem ment, elbontottuk, újat építettünk. Kellett hozzá egy kis bátorság. Romániában sajnos nem lehet semmit elérni, ha nem vagy eléggé kitartó, ha nem tudsz harcolni a saját igazadért – emlékezett vissza. Közben megépült a korszerű szivattyúház, mely több mint 500 háztartás vízellátását biztosítja. - Annyira fertőzött volt az ivóvizünk, hogy csecsemők haltak meg abban az időben, begörcsöltek, nitritmérgezést kaptak. Borbély volt az államtitkár, próbáltam finanszírozást kapni a vízhálózatra. Mindig hívtam, hívjon két hét múlva, hívjon két hét múlva, ez elment vagy háromszor, négyszer, ötször és mikor újra felhívtam azt mondtam neki: „Nézze államtitkár úr, én most érdeklődöm, de nehogy megint azt mondja, hogy két hét múlva hívjam, mondja meg, hogy tud segíteni vagy nem.” És akkor felháborodott: „Hogy jön maga ahhoz, hogy felelősségre vonjon, mert én egy államtitkár vagyok, maga meg csak egy polgármester.” Azt mondtam neki, hogy így nem rázhat le engem, ahhoz, hogy ön államtitkár lett, ahhoz a mi hozzájárulásunk is kellett – emlékezett vissza Balazsi József. Közben felépült a művelődési ház, a sportcsarnok és jelenleg is dolgoznak az óvoda bővítésén. Szociológiai felmérések ugyan nem készültek róla, de szemmel láthatóan több a gyerek és kevesebb fiatal megy el a faluból. Itt válság idején is fejlesztenek, most több családnak helyet adó szociális lakás épül. Még ha kisebb lépésekben is. www.dunatv.hu Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|