|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Átformálja a diákok agyműködését az internet A diákok képtelenek a tankönyvek olvasására összpontosítani, mivel az internet "újrahuzagolja" az agyukat - állítják szakemberek. A fiatalok, a világháló intenzív használata miatt nem tudnak megfelelően koncentrálni az olyan "lineáris" tevékenységekre, mint az írás, vagy az olvasás. Magyarázatuk szerint az internet arra ösztönzi használóit, hogy egyik honlapról a másikra ugráljanak ahelyett, hogy egyetlen forrásra, például egy könyvre összpontosítsanak. Ez az új asszociatív gondolkodás a diákok többségét képtelenné teszi arra, hogy elmélyüljenek a lineáris diszciplínákban, mint az olvasásban vagy az írásban, mivel agyuk működése átformálódott A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy az internet túlzott használata miatt több százezer fiatalnak lesz szüksége gyógyszerre, sőt kórházi kezelésre lelki bajok és betegségek miatt. A BBC brit közszolgálati televízió dokumentumfilmben mutatta be David Nicholas professzor, a University College London (UCL) egyetem oktatójának kutatását, aki azt vizsgálta, milyen hatással van az internethasználat az agyra. A professzor vizsgálta elsőként tudományosan az emberek online viselkedését több millió internetes adatot elemezve. Megállapította, hogy tíz emberből négy soha nem tér vissza ugyanarra a honlapra, és az adott portálon csak maximum három oldalt olvasnak el az elérhető több ezerből. Velük szemben viszont azok, akik még az internetes kor előtt nőttek fel, rendszeresen használják ugyanazokat a forrásokat, és nem ugrálnak össze-vissza a weboldalakon. "A legnagyobb meglepetés az volt, hogy a jelek szerint az emberek ide-oda ugrándoznak a virtuális világban. Egyik honlapról a másikra szökellnek, csupán egy-két oldalt elolvasva, majd újabb honlapra klikkelnek, ismét átfutnak egy-két oldalt, és ez így folytatódik. Sehol nem töltenek el hosszabb időt" - idézte a professzort a The Daily Telegraph brit napilap. A professzor az adás elkészítéséhez elemezte azokat a számítógépes kérdőíveket, amelyekre 100 önkéntes válaszolt, és felfigyelt arra, hogy az idősebb generációkkal ellentétben a 12-18 évesek többsége csak a weboldalak felét használta fel a válaszadáshoz, ráadásul az idősebbekhez viszonyítva egyhatodnyi időt fordított az információk tanulmányozására. [origo] Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|