|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
A mértékletesen ivók egészsége bizonyult a legjobbnak Jobb az egészsége azoknak az embereknek, akik mértéktartóan, de isznak alkoholt, mint az antialkoholistáknak – állapították meg francia kutatók. A szakemberek úgy vélik, nem az alkohol közvetlen hatása okozza az egészségügyi előnyök többségét, hanem olyan közvetett hatások, mint a stressz csökkenése, a több mozgás és a jobb társadalmi helyzet. Mint Boris Hansel kutatásvezető elmondta, a mértékletes alkoholfogyasztás jellemzően a magasabb társadalmi státusz sajátja, amelyben jobb az emberek általános egészségi állapota és alacsonyabb a kardiovaszkuláris kockázat. A túlzott alkoholfogyasztás összefüggésben van a krónikus májbetegségekkel, több ráktípussal és a szívproblémákkal; az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente világszerte 2,3 millió halálesetért felelős. Hansel és kutatócsoportja csaknem 150 ezer francia embert tanulmányozott. A vizsgálatba bevontakat négy csoportba osztották: soha nem ivók, napi 10 gramm alkoholnál kevesebbet fogyasztók, mértékletesen ivók (10-30 gramm alkohol naponta), illetve nagyivók (napi 30 grammnál több alkohol) csoportjaiba. Egy adagnak 10 gramm alkohol számít, ez például 1,2 deciliter 12 százalékos alkoholtartalmú bornak felel meg. Megállapították, hogy a nők és a férfiak körében is a mértékletesen ivók általános egészségi állapota volt a legjobb. Az ebbe a körbe tartozó férfiaknál alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris betegségek kockázata, lassabb volt a szívritmusuk, kisebb volt náluk a stressz, kevesebb a depresszió és alacsonyabb a testtömegindexük. A mértékletesen ivó nők vérnyomása is alacsonyabbnak bizonyult, ráadásul karcsúbbak is voltak. MTI Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|