Nagyvarad.Net
11°C




időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
A nagyváradi EMI szerint műemlékké kellene nyílvánítani a gyalogoshídat

A nagyváradi nagy állomás mellett levő gyaloghíd sorsa került tegnap a sajtó fókuszába. Az 1906-ban épített, a vasúti sínek felett átívelő vashidat ugyanis egy hete lezárták, s kimondatott, le kell bontani s esetleg ócskavasnak eladni.

A határozathozókat egyáltalán nem befolyásolta, hogy a váradi repülőhíd talán egész Európában az egyetlen, az utolsó ilyen jellegű ipari műemlék – jelentette ki Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) váradi szervezetének elnöke a helyszíni sajtóértekezleten. Azzal érvelt, hogy mivel a nagy állomás bejegyzett műemlék, s hatályos jogszabályok értelmében az épületek meghatározott kiterjedésű környezete is védettnek számít. Legalábbis ott, ahol figyelembe veszik a műemlékek sorsát. Csomortányi elmondta, a váradi EMI-sek több ízben jelezték írásban az önkormányzatnak, hogy a szóban forgó hidat nem kellene megsemmisíteni, de mindeddig még válaszra sem méltatták őket az illetékesek.

A híd lebontását a váradi önkormányzat tudtával a Román Államvasutak (CFR) döntötte el, mivel a vasúti műtárgy jótállási ideje évtizedekkel ezelőtt lejárt, s nem éri meg neki felújítani azt.

A tegnapi sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a közlekedés szempontjából is kimondottan rossz megoldásnak tűnik, hogy a sínek fölött átvezető hidat lebontsák, így a gyalogosok csak az állomás aluljáróján keresztül tudjanak eljutni a túloldalra, a Hegyesi Márton (ma Ecaterina Teodoroiu) utcára. Csomortányi végig is vezette a tucatnyi újságírót ezen az aluljárón. Ott, ahol a járókelők kibukkannak a felszínre, még járda sincs. Balesetveszély viszont van, magyarázta egy, a környéken lakó idősebb asszony, s az emberek nem is nagyon mertek eddig lemenni az aluljáróba, mert az elmúlt hetekben több ízben támadtak meg s raboltak ki nőket ott.

A repülőhíd két vége jelenleg betonlapokkal van eltorlaszolva. Valószínűleg addig, amíg meg nem érkeznek a munkások, akik majd elhordják darabjait egy ócskavastelepre. Az, hogy a váradi állomás képéhez több mint száz éve hozzátartozó átjárót rendbe is lehetett volna hozni, úgy tűnik, egyetlen illetékesnek sem járta meg az agyát. Hogy kapnak-e vajon bármilyen választ beadványukra az EMI-sek, az egyelőre pont olyan nyitott kérdés, mint az, hogy mikor lesz biztonságos gyalogjáró a lezárt híd környékén. Mennyi az ócskavas kilója, nem tudtuk kideríteni, de azoknak, akik a régi Nagyvárad emlékét akarják tudatosan megsemmisíteni, valószínűleg jó üzlet lesz majd ez a megoldás.

Szőke Mária
Reggeli Újság
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Cikkek e kategóriában
Reklám