Az érett nők sokkal jobbak az ágyban, mint fiatalabb társaik –állítja egy magyar szexuálpszichológus. A hölgyek 40-hez közel nyújtják a legjobb formájukat, hiszen tapasztalatuk jelentős, ráadásul a hormonoknak köszönhetően is kiegyensúlyozottabbak.A szakember szerint a nő a klimaxhoz közel – a hormonoknak köszönhetően – jobban értik és ismerik saját testüket, és ezáltal magabiztosabbá válnak. 40-hez közel a nő tapasztaltabb, ismeri önmagát és a férfiakat, hiszen túl van néhány párkapcsolaton. A gyerekkérdést is lezárta magában, elfogadta, hogy ő nem szülhetett, vagy már nagyok a gyerekek, így van ideje magára.
A szerelemről is határozott elképzelései vannak, nem őrjíti már meg annyira ez az érzés, mint fiatalabb korában – mondta a szakember. Véleménye szerint a fiatalabb férfiak nem a pénz miatt vonzódnak az idősebb nőkhöz. Lehet egy tudat alatti anyakeresés, vagy csak elegük van a „hisztis csitrikből”, akikkel nem lehet komoly viszonyt kialakítani – tette hozzá.
Azt mondják, a bor is idővel lesz egyre jobb… Az érettebb nő többet tudhat egy fiatalnál. Ugyanakkor nem szabad általánosítani, hiszen ha nincs meg a testi-lelki harmónia a két fél között, ami elengedhetetlen a jó párkapcsolathoz, akkor az sem számít, ki hány éves.
dr. Győri György
belgyógyász szakorvos
Reggeli Újság




