Nagyvarad.Net
-9°C




időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Amerikai hajóbaleset: megerősítették a második magyar holttest megtalálását

Az amerikai hatóságok magyar idő szerint pénteken 21.45 órakor hivatalosan megerősítették, hogy megtalálták a philadelphiai hajóbalesetben eltűnt másik magyar állampolgár holttestét is - közölte a magyar Külügyminisztérium. Az amerikai hivatalos szervek erről tájékoztatták Magyarország New York-i konzulátusát.

Szerdán kora délután egy uszály ütközött a műszaki hiba miatt a Delaware folyón veszteglő városnéző vízibuszba Philadelphiában. A balesetben vízbe került 37 emberből 35-öt kimentettek, két magyar turista, egy 20 éves fiú és egy 16 éves lány azonban nem került elő.

A hatóságok először a lány holttestét találták meg, miután egy horgász felfedezte kora hajnalban; a második, víz felszínén úszó testet reggel - amerikai idő szerint 10 óra előtt - látták meg tévés stábok.

Hansági Károly, a csoportot szervező mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója a két eltűnt magyar fiatalról korábban a szülők kérésére csak annyit mondott, hogy a lány a gimnázium jelenlegi, a fiú pedig az iskola volt diákja.

Mosonmagyaróváron a két eltűnt helyi fiatal holtteste megtalálásának hírére kitűzték a fekete zászlót péntek délután az önkormányzat és egykori iskolájuk épületére. Hansági Károly, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója közölte, hogy szombat este 8 órakor csendes gyertyagyújtással emlékeznek meg a két fiatalról az intézmény előtt.

MTI


Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Cikkek e kategóriában
Reklám