|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Az EB 2010 márciusában utalja át a következő hitelrészletet Az Európai Bizottság küldöttsége úgy véli, hogy a Romániával kötött hitelszerződés feltételeinek a második és a harmadik felmérése pozitív eredményeket mutatott, és az EB márciusban utalja át a következő, egymilliárd eurós értékű részletet, jelentette ki Fabienne Ilzkovitz, az intézmény képviselője. „Úgy véljük, hogy jelenleg az elvárásoknak megfelelően alakult a célkitűzések programja. Minden kitűzött makrogazdasági mutatót teljesített az ország. A legutóbbi adatok szerint a költségvetési deficit a GDP 7,3 százalékát tette ki” – magyarázta Ilzkovitz. Rámutatott, a 2010-es állami költségvetés elfogadása egy másik pozitív elemet jelentett, bár jelenleg az a fontosabb, hogy a költségvetésben előírtakat gyakorlatba is ültesse az állam az idén. „Tudjuk, hogy ezek gyakorlatba ültetése nehéz, de meg kell valósítani őket, mivel pozitív hatással lesznek a piacra, és ugyanakkor megerősítik a Romániába vetett bizalmat is” – tette hozzá az EB képviselője. Románia számára fontos, hogy az adófelelősség törvénye és a nyugdíjtörvény elfogadásával folytassa a strukturális reformokat, emelte ki Ilzkovitz. www.szekelyhon.ro Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|