Emil Boc miniszterelnök ma azt nyilatkozta, hogy a kormány nem tárgyalta és nem is tervezi a nyugdíjak megadóztatását, amelyről Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter beszélt.
„Nem tárgyaltunk és nem is fogunk a nyugdíjak megadóztatásáról. Fel sem merül ez a kérdés. Vlădescu miniszter úr adófilozófiai szempontból elemezte a kérdést, ám erről nem egyeztettünk” – mondta Boc.
Sebastian Vlădescu, pénzügyminiszter közvitát javasolt a nyugdíjak megadóztatásáról, véleménye szerint újra kell gondolni az egész rendszert.
„Többféle jövedelem létezik Romániában, köztük a nyugdíj is. A nyugdíj az állampolgárok letétje egy eljövendő jövedelemért. A jövedelem megszerzésekor ennek egészét kellene megadózni. Egy civilizált államban minden jövedelmet megadóznak. Így tud működni a szociális állam. Mit teszünk mi? Kivonjuk a nyugdíjat az adózás alól odaítélésének pillanatában, ez több országban előfordul, de ne adózzuk meg a kifizetésekor sem. Tehát kivonunk az adóforgalomból egy igen jelentős összeget, amelyért mindenütt a világon adót fizetnek. Így fordulhat elő, hogy más országok költségvetési jövedelme a GDP 47 százaléka. Erről kellene közvitát szervezni, van három milliónál alig több adófizető és hatmillió kedvezményezett. Azt mondjuk, szeretnénk, ha a nyugdíj az átlagfizetés 45 százaléka lenne, csakhogy a mi adóbevételünk a GDP 30 százaléka. Nehéz elképzelni, hogy ilyen kevés adófizetővel, ennyi kedvezményezettel és 45 százalék alatti adóbevétellel valaki képes kifizetni azt a 45 százalékot”, nyilatkozta Vlădescu a money.ro-nak adott interjúban.
Elmagyarázta, hogy a nyugdíjak megadóztatása nem oldaná meg a romániai adórendszer minden gondját, egy „összefüggő adó és illetékrendszerre” lenne szükség.
„Ezt nem lehet elérni egyetlen dologgal, hanem csak az egész rendszer modernizálásával”, folytatta Vlădescu. Példaként említette, hogy az egészségügyi biztosítási rendszernek 18 millió haszonélvezője és 3 millió befizetője van. Vlădescu szerint túl sok társadalmi réteg élvez mentességet az egészségügyi hozzájárulás alól.
„Jobboldali betyárkodás"
Crin Antonescu, a PNL elnöke ma azt nyilatkozta, hogy Sebastian Vlădescu kezdeményezése, a nyugdíjak megadóztatásáról illetve a gyermekpénz korlátozásáról „a Boc kormány jobboldali betyárkodása”, amely bizonyítja, hogy a kabinet kétségbeesetten próbál pénzt előteremteni.
Antonescut a párt Központi Politikai Bizottságának(BPC) ülése után kérdezték.
„Hogyan kommentálhatnám? Ez egy jobboldali kormány, amely el akarja venni a gazember gazdagok gyermekeinek a gyermekpénzét, megadóztatni az 1000 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkező gazember nyugdíjasokat. Mindezek hátborzongató voltán túl, azt hiszem jelzi, hogy egész egyszerűen a kormánynak nincs pénze, lassan fizetésképtelenné válik. Mire gondolhatnánk, amikor nagy számú közalkalmazott kevesebb fizetést kap és arról mesélnek, hogy a könyvelők tévedtek. Több tízezer könyvelő tévedett ugyanúgy?”, nyilatkozta Antonescu.
(Mediafax)





