|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Brüsszel félmilliárd eurót venne el Magyarországtól A bizottság azért büntetne a támogatások befagyasztásával, mert nem teljesítettük a deficitcsökkentési vállalást. A döntéskor a magyar uniós biztos nem volt ott. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró, mai árfolyamon 142 milliárd forint, Magyarországnak szánt felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény, a biztosok testülete szerda délelőtt ült össze, és az egyik napirendi pont a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás volt. A testület javaslatát még az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának (ECOFIN) is meg kell vitatnia, és jóvá kell hagynia. Nem végleges Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára még kedden azt mondta, meggyőződése szerint a gyakorlatban nem fog sor kerülni arra, hogy Magyarország ne férjen hozzá a kohéziós alaphoz. Jelezte, hogy a kormány már most tavasszal, a szokásos módon elkészítendő konvergenciaprogramban és nemzeti reformprogramban, ősszel pedig a jövő évi költségvetésben megfelelő lépésekkel reagálni fog az uniós elvárásokra. Leszögezte, hogy Magyarország képes lesz a hiányt az előírt szint, a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt tartani. "Példátlan" lépés A témáról most kiadott közlemény szerint a pontosan 495 184 000 eurót a jövő januártól hatályos kötelezettségvállalásokból függesztik fel. A bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékáról, az összes kötelezettségvállalás 29 százalékáról van szó. A közlemény szerint a mindeddig „példátlan" lépés „az Európai Bizottság Magyarországnak szóló ismételt figyelmeztetéseiből következik, hogy fokozza erőfeszítéseit a túlzott államháztartási deficit befejezésére, valamint abból, hogy elmaradtak a megfelelő lépések". A bizottság emlékeztetet arra, hogy januárban már hiányolta Magyarország hatékony lépéseit, és javasolta a túlzott deficit miatti eljárás felgyorsítását, amit a pénzügyminiszteri tanács el is fogadott. "Erős ösztönző" Olli Rehn pénzügyi biztos a közlemény szerint azt hangoztatta, hogy a javaslatnak „erős ösztönzőnek kell lennie Magyarország számára, hogy megfelelő makrogazdasági és pénzügyi feltételeket hozzon létre annak érdekében, hogy biztosítsa a kohéziós alapból származó források hatékony felhasználását". Hozzátette, hogy „most a magyar kormánynak kell cselekednie, mielőtt a felfüggesztés életbe lép". Magyarország a bizottság előrejelzése szerint jövőre is átlépi a 3 százalékos deficithatárt – emelte ki Rehn. Johannes Hahn, a regionális fejlesztésért felelős biztos kiemelte: „a bizottság javaslata arányos, és lehetővé teszi, hogy az alapból továbbra is támogassanak beruházásokat, miközben Magyarországnak esélyt és időt ad, hogy rendezze a helyzetet". A szabályok értelmében A bizottság emlékeztetett a kohéziós alapra vonatkozó uniós szabályokra, amelyek szerint ha valamely kedvezményezett tagállamban túlzott költségvetési hiány áll fenn, és az erről „kiadott tanácsi ajánlást az érintett tagállam részéről nem követte eredményes intézkedés, az alapból az érintett tagállam részére tett kötelezettségvállalások teljes vagy részleges felfüggesztéséről határozhat, a felfüggesztésről szóló határozatot követő év január 1-jei hatállyal". A szabályok szerint „ha a Tanács megállapítja, hogy az érintett tagállam megtette a szükséges kiigazító intézkedést, késedelem nélkül határoz az érintett kötelezettségvállalások felfüggesztésének megszüntetéséről" is. A Fidesz a magyar biztost keresi A Fidesz furcsának és szokatlannak tartja, hogy Andor László magyar biztos nem vett részt az Európai Bizottság ülésén, amikor Magyarország szempontjából a legfontosabb döntést hozta meg a testület – közölte Selmeczi Gabriella. A kormánypárt szóvivőjének közleménye szerint minden magyar ember joggal várja el a magyar EU-biztostól, hogy ott legyen és felszólaljon a magyar nemzeti érdek szempontjából kulcsfontosságú ügy tárgyalásán. „Andor Lászlónak kutya kötelessége kiállni Magyarország és a magyar emberek mellett" – fogalmaz Selmeczi Gabriella, aki úgy értékeli: ha Andor Lászlónak fontosabb előadást tartani egy szakszervezet rendezvényén, mint részt venni az Európai Bizottság ülésén, ahol Magyarországról döntenek, akkor azt kell mondani, hogy méltatlan a magyar és az európai polgárok bizalmára. KDNP: minősíthetetlen és elfogadhatatlan Andor viselkedése A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint minősíthetetlen és elfogadhatatlan, hogy Andor László magyar EU-biztos, aki közpénzből fizetett tisztviselő, szerdán nem ment el arra az ülésre, ahol a Magyarországgal szembeni intézkedésekről döntött az EU-Bizottság. A kisebbik kormánypárt közleményében úgy fogalmazott: nem véletlen Andor László magatartása, hiszen Gyurcsány Ferenc jelölte erre a tisztségre. „Megtalálta a zsák a foltját. Ez is a nemzetárulás egyik szocialista formája" – zárul a kommüniké. MTI Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|