Nagyvarad.Net
12°C




időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Buszjárat Várad és Biharkeresztes között

Hétfőtől beindítja a bihari megyeszékhely és Biharkeresztes között közlekedő menetrend szerinti autóbuszjáratot a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) – jelentette be csütörtökön Csuzi István, az NHKV vezérigazgatója.

Csuzi elmondta, a Váradot a Hajdú-Bihar megyei kisvárossal összekötő járatot annak nyomán indítják be, hogy a mintegy 1500 fős, zömmel Nagyváradról a környező magyarországi településekre költözöttek alkotta közösség részéről megfogalmazódott az erre vonatkozó igény. Ők ugyanis jórészt továbbra is Nagyváradon dolgoznak, illetve a gyermekek is oda járnak iskolába. A járat naponta háromszor közlekedik majd a 21,5 kilométeres távon, egy jegy ára a határátkelő magyar oldaláig 3, Ártándig 4, Biharkeresztesig 5 lej, és csakis román fizetőeszközben egyenlíthető ki. A kihasználtság függvényében három hónap elteltével növelik, illetve csökkentik a járatok számát.

www.kronika.ro
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Cikkek e kategóriában
Reklám