Nagyvarad.Net
12°C




időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Döbbenet

Egyik megdöbbenésből a másikba eshetünk, ha a legutóbbi romániai népszámlálás adatait vizsgáljuk. Az első megdöbbentő információval az ideiglenes eredmények közzétételekor szembesülhettünk, amikor kiderült, hogy az ország lakossága alig haladja meg a 19 milliót, ráadásul a magyarok aránya sem alakult kedvezően.

A legfrissebb megdöbbentő hír viszont az, hogy lehet: mindez tulajdonképpen egyáltalán nem igaz. Józan ésszel szinte fölfoghatatlan, hogy maradhat ki egy népszámlálásból mintegy egymillió polgár, főleg annak fényében, hogy a cenzust többhetes, intenzív tájékoztató kampány előzte meg.

A számadat kapcsán mindenesetre nehéz nem arra gondolni, hogy mindez csupán ürügy lehet a népszámlálási adatok „fölkerekítésére,” köztudott ugyanis, hogy amennyiben az ország lakosságának száma hivatalosan is húszmillió alá csökken, akkor egyrészt az Európai Unión belüli befolyása is zsugorodik – lévén, hogy csökken a Tanácsba és az EP-be delegált képviselőinek a száma – , másrészt, ami még fontosabb, az EU-s forrásokból is kevesebb jut neki. Ám ha elvetjük a találgatásokat, és elfogadjuk, hogy mégsem az adatok nyereségvágy vezérelte kozmetikázásáról van szó, a helyzet akkor is nagyon súlyos, hiszen azt kell mondanunk, hogy a statisztikai intézet, illetve a belügyminisztérium is csúnyán leszerepelt.

Ráadásul, mint arra a szakemberek is rámutatnak, a hiány „pótlására” kitalált módszer is csak a bizonytalanságot növeli, hiszen az adóhivatal adataiból, illetve a többi közintézmény által szolgáltatott információkból számos, a pontos felméréshez nélkülözhetetlen adat hiányzik. Ilyen például a nemzetiség vagy az anyanyelv, amely kulcsfontosságú a kisebbségi jogok szempontjából. Ennek fényében valóban indokolt az aggodalom azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz az anyanyelvhasználattal azon településeken, ahol húsz százalék alá csökkent a magyarok aránya.

Hiszen az adatok a jelek szerint egyáltalán nem megbízhatóak, és mivel választási év van, az sem kizárt, hogy egyes településeken a magyarok kárára „kozmetikázzák” át az amúgy is képlékeny eredményeket. Ilyen körülmények között nehéz vitatni, hogy a politikai célkitűzések között a szerzett jogok megtartásáról szóló diskurzus mellett jóval erőteljesebb hangsúlyt kell kapnia a nyelvhasználati küszöb csökkentésének.

www.kronika.ro
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Cikkek e kategóriában
Reklám