|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Első Otthon - nagyobb támogatás az építkezőknek Új lakás építése esetén 70-75 ezer euróra emelik a kormány által garantált bankhitel összegét az "Első Otthon" programban - jelentette be szerdán Emil Boc. A miniszterelnök tájékoztatása szerint a jelenlegi 60 ezer euróról azoknak a magánszemélyeknek emelik meg a garantált hitel összegét, akik 2010-ben látnak hozzá a lakásépítéshez. Akik 2010 január elsejéig megépített lakás megvásárlása mellett döntenek, továbbra is legtöbb 60 ezer eurós kölcsönhöz juthatnak. Az Első Otthon programot szabályozó kormányrendelet módosítását várhatóan jövő héten fogadja el a kormány. A kormány januárban jelentette be, hogy változtatásokat tervez az Első otthon szabályzatában. „Változásokat fogunk foganatosítani az építőipar támogatását illetően, hogy ne csupán az adás-vételeket bátorítsuk, hanem magát az építkezést is” – mondta az év elején Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter. Az elképzelések szerint a régi építésű lakásokat nem zárnák ki teljesen a programból, ám csupán olyanok vásárlására lehetne felvenni kedvezményes hitelt, melyeket utólag hőszigeteltek. A tárcavezető már ekkor kilátásba helyezte, hogy megnövelik a garantál hitel értékhatárát. Az ingatlanszakértők többségének véleménye szerint a program nem érte el a kívánt eredményt, ugyanis a keretében vásárolt lakások 80 százaléka régi építésű. Az Első otthon haszonélvezői közül mindössze 380-an választottak épülőfélben levő lakást, 16,5 millió euró összértékben. www.kronika.ro Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|