|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Fényes nappal lopták el a táblát a váradi Garasos hídról Késő délután-este, nem pedig éjjel lopták el a nagyváradi Garasos híd egyik pillérjére szerelt emléktáblát – derült ki a helyi rendőrségen. Biró Rozália alpolgármester lapunknak elmondta: amikor a járőrcsoport az este tíz órai műszakkezdéskor munkába állt, a táblának már csak hűlt helyét találta. Ez persze azt is jelenti, hogy a helyi (korábban közösségi) rendőrség berkeiben biztosan nem lesz felelőse a lopásnak, az azonban talányos, hogy vasárnap kora este, amikor szinte még világos van, hogyan tudott valaki egy méretes márványtáblát szőrén-szálán eltüntetni, ráadásul köztéren, a város egyik legkedveltebb központi parkjának, az Ezredévi Emléktérnek a közvetlen szomszédságában. Biró Rozália elmondása szerint a korábban beígért térfigyelő kamerát a hét elején felszerelték, így az éjjel-nappal őrzi a hidat, s ha a tábla visszakerül a helyére, az elöljáró reményei szerint nagyobb biztonságban lesz majd. Az alpolgármester megígérte, biztosan újra felrakják majd a korábban ott állt híd emlékére készült, bronzdíszítést tartalmazó táblát. „Talán feljebb teszszük, mint eddig, s lehet, hogy nagyobb lesz, hogy szemmagasságból is kényelmesen el lehessen olvasni” – mérlegelte a lehetőségeket Biró Rozália. Elmondása szerint egyébként a helyi rendőrség feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon, s már folyik a nyomozás. A helyiek fényképeket juttattak el az országos rendőrségnek, azok pedig kiosztották a képeket a színesfém-értékesítő pontokon, hogy ha valaki megpróbál túladni a bronzelemen, lefülelhessék. Azt azonban az alpolgármester már többször elmondta, egyre világosabb, hogy nem kisstílű színesfémtolvajok állnak a lopás hátterében, hiszen román jellegű emlékszobor vagy emléktábla rongálására még nem volt példa Nagyváradon, magyaréra viszont annál inkább. Az elmúlt hónapokban tíznél is több alkalommal rongáltak meg magyar emlékműveket. A tavaly októberben kihelyezett Garasos hídi tábláról először tavasszal lopták le a bronzplakettet, pár napja pedig az egész helyreállított táblát elvitték. www.kronika.ro Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|