A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal ellen indított 41 perből eddig 19-et nyertek meg azok az autósok, akiknek a kátyúkkal teli városi utakon megrongálódtak járművei. A fagyok miatt egyre több a gödör és az úthiba. Az önkormányzat azzal védekezik, hogy csak annyi utat tud megjavíttatni, amennyire pénz van a költségvetésben.
A nagyváradi vasútállomás mögötti utcáról a lakók azt mondják, hogy az önkormányzat hat éve hitegeti őket azzal, hogy leaszfaltozza az utat. Keresztúri Sándor 20 éve lakik ebben az utcában, már többször tett panaszt az önkormányzatnál.
A tengely- és olajtartály-törő utcák miatt a romániai biztosító társaságok beperelték az önkormányzatot.
- Ha az út rossz és megsérül az autó a gödrök miatt, akkor is a legkényelmesebb a biztosítóhoz fordulni, a biztosító is tovább lép és az útadminisztrátort pereli tovább – fejtette ki Halász Éva Biztosítási Szakértő.
Az utak javításáért felelős cég pedig sok esetben az önkormányzatra hárítja a felelősséget. Nagyváradon tavaly a bíróság 19 esetben jogosnak ítélte a kártalanítást és több ezer lej kifizetésére kötelezte az önkormányzatot. Eddig 6400 lejt, azaz csaknem fél millió forintot fizetett ki az önkormányzat.
- Ebben az évben is várhatóan több nagyváradi utcát fel fognak újítani, modernizálni. Egyelőre nem lehet tudni, hogy melyek ezek, tekintettel arra, hogy még nem készült el az idei költségvetés - mondta Petri Csilla a nagyváradi Polgármesteri Hivatal sajtószóvivője.
A bihari megyeszékhelynek több mint száz rossz állapotú utcája van. A felújítás lassan halad.
Duna TV





