Nagyvarad.Net
-10°C




időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Focivébé 3D-ben

Nem is lehet kérdés, 2010 a 3D éve! Korábban már pedzegették, hogy ha minden jól megy, akkor az idei évben már lezajlanak az első háromdimenziós tévéközvetítések, de konkrétumok eddig nem nagyon láttak napvilágot. A legnagyobb amerikai sportcsatorna, az ESPN azonban most megtörte a csendet.

A vállalat bejelentette, hogy igazi nagy hallal kezdik a háromdimenziós tévéközvetítéseik történelmét, hiszen június 11-től a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit sugározza a csatorna 3D-ben. Sean Bratches, az ESPN értékesítési és marketing divíziójának első embere ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy mint minden döntésüknél, itt is felmérik majd a technológiában rejlő további lehetőségeket, de azt is hozzátette, bízik benne, hogy a sportrajongók is vevők lesznek a kezdeményezésre. Nélkülük ugyanis valóban nem ér semmit az egész.

A focivébé után az ESPN rajta marad a háromdimenziós közvetítéseken, hiszen utána rögtön jön a Summer X Games névre hallgató extrémsport-viadal. Később pedig érkeznek majd a 3D NBA-, egyetemi amerikaifutball-, illetve egyetemi baseballmérkőzések. Az idei évben összesen nyolcvanöt eseményt közvetítenek majd ezzel a technológiával, ami mindenképpen azt jelzi, hogy eljött a háromdimenziós közvetítések ideje.

Az ESPN idén nyárig minden lehetőséget megragad, hogy minél több tapasztalatot szerezzen. A technológia tesztelése már két éve tart, és ennek a folyamatnak a részeként tavaly szeptemberben próba jelleggel már közvetítettek egy egyetemi amerikaifoci-mérkőzést néhány egyetem diákjainak. A kísérletben részt vevők ekkor elmondták, hogy az élmény lenyűgöző volt, ám azt is kiemelték, hogy a gyors mozgások megterhelték a szemet. Ezen mindenképpen változtatni kell, mondta ezzel kapcsolatban Chuck Pagano, az ESPN technológiai fejlesztésekért felelős vezetője. Azt is hozzátette, hogy számos kérdés még mindig nyitott, és visszautalt a HD hőskorára, amikor is hasonló helyzetben voltak. Akkor sem tudták, hogy a technológia vajon beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, hogy mi lesz a felhasználók reakciója.

prohardver.hu

Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Cikkek e kategóriában
Reklám