Jobb lenne, ha vi­gyáznának ! Ma­gyarország nem azért lett független a Szovjetuniótól, hogy egy másfajta, job­ban álcázott, de nem kevésbé zsarnoki birodalom része legyen. Ellen fog állani, és ellenállása másokat is kö­vetésre sarkall majd -írja La Revue Critique, franciaországi irodalmi és filozófiai lap. A magyarországi helyzet továbbra is lázban tart mindenkit aki számít Párizsban...

A magyarországi helyzet továbbra is lázban tart mindenkit aki számít Párizsban. A nagy lelkeket, a szellem embereit, a metodista lelkipásztorokat és az emberbarát bankárokat is. Tegnap este a Le Monde megint teljes egészében Orbán úr "antidemokratikus elhajlásainak" , "gyalázatos" alkotmányának és "szégyenletes" törvényeinek szentelte vezércikkének első részét. Magától értetődik, hogy szóba került Európa, a római szerződés szelleme, Monnet, Schumann és Brüsszel többi nagy élő lelkiismerete is. És most, az első alkalommal – még szankciókat is követeltek! Bizony: szankciókat, igaziakat, komolyakat, szigorúakat. El kell ismerni, hogy egy demokratikus választások után alakult kormány ellen szankciókat alkal­mazni nem olyan egyszerű dolog. De mit számít ez ? Végül is, aki jól szeret, jól is büntet !

A Le Monde vezércikk második felét elolvasva érthetjük meg igazán, hogy mitől lett ennyire dühös a Le Monde mondén krónikása : a magyar kormány gazdaságpolitikájától ! "Egy furcsa nacionalista hitvallást követve, úgy tűnik, hogy Orbán úr elhatározta, hogy országa egyedül is ki tud lábalni az őt súlyosan érintő válságból. Visszautasítja, azoknak a felté­teleknek a teljesítését, amelyektől az EU és az IMF függővé teszi az országnak nyújtandó segélyt." Á vagy úgy ! nem hajlandó eltűrni ezeknek a frankfurti és new york-i uraknak a diktátumait ?

Ugyanazokét akik éppen most véreztették el Görögországot és arra készülnek, hogy padlóra
küldjék Olaszországot, Spanyolországot és Portugáliát is ? Értjük már ! Az, hogy Orbán úr módszerei kicsit önkényesek, hogy kissé túl sokat foglalkozik a lobogó, a köz­­rend, a vallás kérdéseivel, és hogy csak mértékkel kedveli a Köztársaság szót, aminek egyébként éppen most tette ki a szűrét az alkotmányából, mindezek csak hagyján ! De az, hogy nem hajlandó hajbókolni Draghi úr és Lagarde asszony előtt, nem engedi, hogy ezek az eurokraták az orrá­nál fogva vezessék, az már bűnös vakság jele. Kell-e még más bizonyíték is arra, hogy Orbán úr egy proto-fasiszta ? Sem a központi bankok függetlenségében, sem a szabad verseny­ben, sem Van Rompuy úr intelligenciájában, sem Juncker úr becsületes­ségében nem hisz ! Egy olyan országról van szó, amelyik nagy többséggel választotta meg a nemzeti fele­melkedés kormányát, annak reményében, hogy talán kikerülhet abból a válságból, amibe Európa süllyesztette, és amely nagy többséggel támogat egy új alkotmányt, ahol a haza, becsület és történelem szavak visszanyerik jelentésüket, és amely, úgy mellékesen, egy nagyszerű ötlettől vezérelve, megszabadult a Köztársaság szótól és a "demokráciának" a sztálini kor­szakból örö­költ színes üveggolyóitól, amely megvédi a nemzetközi pénzintézetekkel és Brüsszel gnóm­já­val szemben a jogait, állampolgárainak munkahelyeit, és gazdaságát. Mi is ez az ország a Le Monde, a Libération és a mi kivalló polgári sajtónk véleménye szerint ? Egy kvázi-diktatúra !

S e közben Olaszországra és Görögországra mindenfajta választások nélkül, egyszerű kineve­zéssel kényszerítenek rá új vezetőket, a Goldman - Sachs alkalmazottait, közismert gazembe­reket, férges-lelkű bankárokat, akik közül egyesek saját országuk tönkretételében működtek
közre, és akiket most a piacok és ragadozóik odahelyeztek smasszernek. Ezeket mi­nek tartja a Le Monde, a Libération és a velük hasonszőrű sajtó ? Szabad és demokratikus országoknak ! Olyannyira, hogy azt szeretnék, legyen így Franciaországban is. Lionel Stoleru úr vajon nem jelentette-e ki jámborul a múlt héten a Le Monde hasábjain, hogy a "demokrácia képtelen olyan politikai vezetőket kitermelni és támogatni, akiknek elég bátorságuk lenne a népsze­rűtlen, de feltétlenül szükséges intézkedéseket meghozni." És hogy a hatalmat olyan "bátor em­berek" kezébe kellene adni, mint Camdessus, Trichet, Pascal Lamy vagy Claude Bébéar urak. Miért ne adhatnánk közvetlenül Parisot asszony a francia Vállal­kozók Szövetségének elnökének a kezébe a hatalmat ?


Magyarország ma az ellenálló Európa a szimbóluma. A népek önrendelkezési jogának
ne­­vé­ben teszi ezt, akárcsak alig több mint fél évszázada a szabad és büszke élethez való
jog nevében. A magyar ellenzéki tüntetések, melyeket médiáink oly bőkezűen közvetítenek
újra és újra, valójában csak keveseket mozgósítanak. A budapesti utca emberének véleménye szerint főleg idős funkcionáriusokat és mindenekelőtt a régi kommunista rezsim híveit. Annak a rezsimnek híveit, amely csalással, hazugsággal, bűntettekkel ragadta magához a hatalmat, amely 1949-ben betiltotta az alkotmányt és mindenfajta demokratikus megnyilvánulást. Kor­lá­tozta a szakszervezetek működését; rendőrök, hóhérok és gyilkosok rezsimje, amely közel fél évszázadon keresztül egy véreskezű Köztársaságot kényszerített rá Magyaror­szágra. E gyalázatos múlt emlékének ördögét akarják kiűzni magyar barátaink azáltal, hogy jóváhagy­tak egy alkotmányt ami újra előtérbe helyezi identitásuk, nyelvük, területük, szabad­ságuk szimbólumait.

Talán egy távolabbi, de nem kevésbé kegyetlen múlt emlékét is le szeret­nék rázni : az 1920-as trianoni szerződését, amelyben a szövetséges hatalmak, és mindeneke­lőtt a laicista és republikánus Franciaország igyekezett megbüntetni és megalázni a katolikus Ma­gyar­országot megfosztván azt területének és népességének kétharmadától. Az európai unió, tudatlan politikusainak és a telhetetlen bankárokat kiszolgáló funkcionáriu­sa­inak csapatával úgy gondolja, hogy útját állhatja a nemzeti emlékezés és újjászületés eme folyamatának. Dik­tá­tumokról, büntetésekről és szankciókról álmodoznak. Jobb lenne, ha vi­gyáznának ! Ma­gyarország nem azért lett független a Szovjetuniótól, hogy egy másfajta, job­ban álcázott, de nem kevésbé zsarnoki birodalom része legyen. Ellen fog állani, és ellenállása másokat is kö­vetésre sarkall majd. 1956-ban a francia nép, akkori vezetőivel dacolva, spon­tán támogatta a budapesti felkelőket. 1956 novemberének estéin a Párizsban is sokan összegyűltek és emlé­kez­tették a dunai mészárosok francia bűntársait, hogy jó lesz vigyázniuk, mert Párizsban nem nagyon szeretik azokat, akik a szabad népeket bántalmazzák ! Ma este mindnyájan újra ma­gyar hazafiak vagyunk !

Hubert de Marans
La Revue Critique, Jeudi 5 janvier 2012
Forrás: http://www.larevuecritique.fr/article-hongrie-96335671.html

La Revue Critique, Jeudi 5 janvier 2012

franciaországi irodalmi és filozófiai lap