|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Jelentett a Szekuritáténak a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatóhelyettese Jelentéseket írt a kommunista román titkosszolgálatnak Bartha Csaba egykori temesvári újságíró, a budapesti Román Kulturális Intézet jelenlegi igazgatóhelyettese. A 46 éves kultúrdiplomata ügynökmúltját a România liberă napilap tárta fel, idézve a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács jelentését, miszerint Barthát 1986-ban szervezte be a diktatúra elnyomó gépezete. Ennek ellenére a CNSAS úgy véli: Bartha nem tekinthető a Szekuritáte egykori kollaboránsának. Az érintett jelenlegi felettesét és a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét egyaránt meglepték a Bartha Csabáról közölt információk. Újabb ügynökbotrány borzolja a kedélyeket Romániában, de főleg az erdélyi magyar közösségben, miután kiderült, hogy Nicolae Ceauşescu diktátor elnyomó gépezete, a Szekuritáte beszervezte Bartha Csaba egykori temesvári újságírót. A budapesti Román Kulturális Intézet jelenlegi igazgatóhelyettesének ügynökmúltját a România liberă napilap tárta fel, nyilvánosságra hozva a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) júniusban összeállított jelentését. E szerint a kommunista titkosszolgálat egyetemi hallgatóként, 1986-ban szervezte be Barthát, aki aláírta a besúgói, illetve az együttműködési nyilatkozatot (angajament), és vállalta, hogy jelentéseket ír a temesvári műszaki egyetem gépészmérnöki karán tanuló diáktársairól, később pedig munkatársairól. Az átvilágító bizottság idéz is két, Bartha által Barbu fedőnéven írt jelentésből. Az egyikben a fiatal Bartha a temesvári IPILF Fructus vállalat egyik dolgozójával folytatott találkozásairól számol be, amelyek során K. L.-lel "érdeklődésre kevésbé számot tartó" témákról beszélgettek, és amelyek során sem ő, sem a célszemély nem említette, hogy behívták volna a Szekuritatéhoz. A másik, 1987 novemberében datált jelentésében Barbu arról tájékoztat, hogy S. A. romániai írónak (vélhetően Sütő Andrásról van szó) egy budapesti díjátadás után készült interjúban "célozgatva" tett fel kérdést a Magyar Televízió munkatársa. A CNSAS az átvizsgált dokumentumok alapján megállapította, hogy Bartha Csaba tevékenysége nem esik a 2008-as átvilágítási törvény hatálya alá, emiatt nem tekinthető a Szekuritáte egykori dolgozójának vagy kollaboránsának. Csendes László, az átvilágító tanács tagja a Transindex hírportálnak azzal magyarázta a döntést, hogy Bartha nem csorbította mások emberi jogait, illetve nem juttatott rendszerellenes tettekről beszámoló besúgásokat a titkosszolgálatnak - azaz cselekvésének nem volt politikai alapja. Hogy mégis mi késztette a 46 éves újságírót a jelentések megírására, az egyelőre talány, az érintett ugyanis jelenleg külföldön tölti szabadságát, és lapunknak nem sikerült elérnie. Bartha egyébként 2008 januárjától tölti be a Román Kulturális Intézet aligazgatói posztját, korábban a román közszolgálati rádió temesvári stúdiója magyar szerkesztőségét vezette, tudósított a Kossuth Rádiónak és a Magyar Televíziónak is. Felettese, Brînduşa Armanca, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója az Új Magyar Szó napilapnak elmondta, megdöbbenéssel olvasta a kollegájáról szóló hírt, és hozzátette: ha Bartha jelentett, "akkor nem lehet ártatlan". Meglepte az információ Karácsonyi Zsigmondot, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnökét is, aki sajnálatosnak tartja, hogy Bartha Csaba - aki több mint tíz évig volt a MÚRE igazgatótanácsának tagja - korábban nem nyilatkozott arról, hogy valaha besúgásra kényszerítették. "Az ártatlanság vélelmét szem előtt tartva kell megközelíteni az ilyen ügyeket, és miközben mindenképpen fel kell tárni a tényeket, hasznos lenne, ha maga az érintett mondaná el, mi történt pontosan. Mi szerettük volna, ha a romániai magyar sajtóban korábban végbemegy egy öntisztulási folyamat, amikor kibeszéljük a hasonló eseteket, hiszen tudjuk, hogy a kommunista hatóságok fokozott figyelemmel követték az újságírók tevékenységét. Közülük sokan kényszerültek arra, hogy jelentsenek, ugyanakkor többen megtalálták a kiskaput, hogy eközben ne okozzanak kárt senkinek" - nyilatkozta a Krónikának Karácsonyi. Kérdésünkre elmondta: nem látja értelmét annak, hogy Barthát kizárják a MÚRE-ból, mivel az ilyen esetekről nem rendelkezik a szervezet alapszabálya. www.kronika.ro Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|