Nagyvarad.Net
-10°C




időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Kós Károly emlékborítékot adott ki a Román Posta

Kós Károly építész és író személyiségét megörökítő emlékborítékot adott ki a Román Posta, Moldován József távközlési államtitkár kezdeményezésére.

Moldován József távközlési államtitkár közbenjárására 2010. júniusában szakértők állították össze szükséges dokumentációt, ennek eredményeként elkészült az emlékboríték, amelyet a levelezők és gyűjtők megvásárolhatnak a postafiókokban.

Pénteki közleménye szerint Moldován fontosnak tartja, hogy az új kezdeményezés ne szakadjon meg, és „bővüljön a kiadott postai emlékborítékok és bélyegek skálája, amellyel emléket állíthatunk neves erdélyi személyiségeink előtt”.

Az első 2000 darab emlékborítékokból Moldován 200 darabot ajánlott fel a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett Kós Károly emlék- és teljesítménytúrát szervező Szentimrei Alapítványnak, amelyből 100 darabot augusztus 21-én a kolozsvári Kakasos templomtól reggel 7 órakor induló túra résztvevői között osztanak szét.
 
www.kronika.ro
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Cikkek e kategóriában
Reklám