Nagyvarad.Net
15°C




időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Karácsonyi közös éneklés Nagyváradon - önkormányzati tiltással

Csakúgy, mint az elmúlt évben, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete, ebben az évben is megszervezte Nagyváradon a közös karácsonyi éneklést. Felhívásunkra, vasárnap délután, több mint kétszáz nagyváradi magyar (többen a családdal, gyerekekkel együtt) gyűlt egybe Nagyvárad főterén a Szent László téren álló, a nagy királyunk, Szent László nevét viselő templom előtt.

Kissé beárnyékolta együttlétünket, hogy az önkormányzat, amelynek hét RMDSZ-es magyar (?) tanácsosa és magyar alpolgármestere is van, nem engedélyezte (csakúgy, mint az elmúlt évben), hogy a Főtéren, a Polgármesteri Hivatal előtt ideiglenesen felállított betlehemnél énekeljünk. E helyett a nem messze lévő Mihai Viteazul szobor melletti énekléshez adtak engedélyt.
Tudnunk kell, hogy a város vezetősége itt szokta szervezni sajátos román ünnepeit, pl. december elsejére is itt emlékeznek. Mondanom sem kell, hogy ez a helyszín szóba sem jöhetett, ezért a Polgármesteri Hivatallal szembeni Szent László templom előtt tartottuk meg közös éneklésünket.

 A csendőrség, rendőrség tisztes távolból kísérte figyelemmel ténykedésünket. Közös együtt éneklésünk előtt megkérdezték, hogy végül itt fogunk-e énekelni és nem a "Vitéz" szobránál? Elmondtuk nekik, hogy természetesen nem megyünk a szoborhoz és boldog karácsonyt nekik is...
A Váradi Dalnokok és a Nagyváradi Asszonykórus, valamint a szép számú egybegyűlt nagyváradi polgárság zenei kísérettel énekelte együtt az ismert karácsonyi dalokat. Az éneklés után Nagy József Barna, az EMNT Partiumi régióelnöke köszönte meg a részvételt.

Felháborító, hogy a nagyváradi magyaroknak nem engedélyezik a karácsonyi éneklést a Polgármesteri Hivatal előtt, ehelyett „Mihai Viteazul lovas szobrának farkához” küldenek bennünket.

Akik ott voltunk, ezen a szívmelengető, nem csak ünnepünket kiteljesítő, de magyarságunkban is megerősítő közös éneklésen, mindannyian egyet gondoltunk és éreztünk: magyarnak lenni jó Nagyváradon is!

Nagy József Barna
Nagyvárad


Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Hozzászólások
#1 | alpesirozsa - 12/30/2011 17:53
Ez - sovinizmus a javabol!Angry
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Cikkek e kategóriában
Reklám