|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Királyhágómelléki közgyűlési határozat a kettős állampolgárságról A Királyhágómelléki Református Egyházkerület május 28-án, Nagyváradon tartott közgyűlésének, kettős állampolgársággal kapcsolatban elfogadott nyilatkozata. Közlemény A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2010. május 28-án tartott közgyűlése ünnepi határozatban örökíti meg a Magyar Parlament által 2010. május 26-án elfogadott törvényt, amely kettős-állampolgárságot biztosít a Kárpát-medencében élő magyarok számára. A hála és köszönet mellett kifejezzük azon reményünket is, hogy végre megszakad az anyaországi, főleg baloldali politikusok által képviselt tartózkodó magatartás a leszakított területeken élő magyarokkal szemben. Reméljük, hogy többé nem fordul elő, hogy a szomszéd államok érzékenysége és főleg szeszélye befolyásolja a magyar nemzet egységtörekvését, annál is inkább, mivel ezek az országok már jóval korábban gondoskodtak a határaikon kívül rekedt nemzettársaikról. Nem vonjuk kétségbe sem a román, sem a szlovák kettős-állampolgárság létjogát, ugyanakkor követeljük, hogy a Magyar Országgyűlés által szentesített kettős-állampolgárságról szóló törvényt mindenki tartsa tiszteletben. Elutasítunk minden olyan megszólalást, vagy szándékot, amely megfosztaná az anyaország területén kívül rekedt magyart az Európa Unióban természetesnek vett kettős-állampolgárság jogától. Tiltakozunk a szlovák testvéreinket érő fenyegetés ellen, és tűrhetetlennek tartjuk a pénzbeli büntetésekkel, vagy a jelenlegi állampolgárságtól való megfosztást kilátásba helyező rendeletek foganatosítását. Köszönetet mondunk a FIDESZ-KDNP koalíciónak, Orbán Viktor miniszterelnöknek és a mellettük nemzetmentő szolgálatot teljesítő testvéreinknek a határozottságot, amellyel pontot tettek az aggodalmakkal és félelmekkel kialakult helyzet végére. Köszönetet mondunk a nemzetgyógyító határozatért, ugyanis ebből a helyzetből másként kezelhető a trianoni tragédia, a kommunizmus lelket megbénító tette vagy a 2005. december 5-i népszavazás gyászos eseménye. Köszönetet mondunk azoknak, akik a népszavazás alkalmával igennel szavaztak, és azóta is hordozták a nem-szavazatok gyalázatát. Istennek hálatelt szívvel megköszönjük, hogy a sok próbatétel között élő magyaroknak világosságot adott, és kiutat mutatott. Imádságra szólítunk fel minden becsületes embert, hogy a megtett lépést újabb nemzeterősítő lépések kövessék. Nagyvárad, 2010. május 28. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|