A római kánikulából a tengerpartra autózó olaszok fallal elzárt táborok mellett hajtanak el. Itt élnek az olasz fővárosból eltávolított romák, többségük román állampolgár.
A 18–29 év közötti olasz fiatalok 47 százaléka gyűlöli a romákat és a románokat, akik között nem tud és nem is akar különbséget tenni. Barátkozni nem kíván velük, s kizárja, hogy romával vagy románnal köthetne házasságot – derült ki az Swg kutatóintézet felméréséből. Ugyanezek a fiatalok viszont toleránsak az 1990-es évek elején még hasonló idegengyűlölet övezte albánok és észak-afrikaiak iránt. Más a hang az itáliai sajtóban. Amédia rég nem nevezi az „olasz nőket megerőszakoló vadállatoknak” a román bevándorlókat, és teljes a béke a politikában is Róma és Bukarest között. Látszólag már semmi nyoma a Románia uniós belépését követő „román invázió” miatti pániknak. – A románok barátok, nem bűnözők –hirdette az olasz tévében sugárzott román reklám.
A római főpolgármester, GianniAlemanno a minap jelentette be, hogy Bukarest irodát nyit az olasz fővárosban élő románok segítésére. A főváros önkormányzata fél éven át fejenként havi 200 eurót fizet azoknak, akik visszatérnek hazájukba. Munkát is kapnak a romániai olasz vállalatoknál. A „nagy lehetőség” a Rómában élő románok három százalékának szól. – A hátrányos helyzetűeknek. Ez olcsóbb, mint lakást biztosítani nekik – nyilatkozta a program felelőse.
Olaszországban 800 ezer román él, dolgozik, és fizet adót – olvasható a Románok – sorsdöntő kisebbség a holnap Olaszországában című könyvben. A szerzőpáros, Guido Melis parlamenti képviselő és Alina Harja újságíró szerint a köztudatban a románok még mindig „csúnyák, koszosak, és rosszabbak, mint a többiek”. Pedig Rómában és Torinóban is minden tizedik lakos román. Hetven százalékuk érettségizett vagy diplomás, ötödének olasz felesége, férje van. 20 ezer a román vállalkozás – anynyi, mint az olasz befektető Romániában.
A románokról leválasztott romákat közben a római körgyűrűkön kívüli táborokba „szorították ki”. Alemanno tanácsadójának nevezte ki a legnagyobb romatelepet vezető Najo Adzovicot. A volt Jugoszláviából menekült roma író a munkahelyteremtésben hisz. Elképzelése, hogy a férfiakat a római közterület-fenntartó vállalat alkalmazza, a nőket a varrodák. A gyerekek iskoláztatásáról nem hallani, pedig három éve ígérik a roma kiskorúak taníttatását.
A spanyolországi románok alakítottak már pártot, indítottak imázskampányt, de leginkább a munkájukat szeretnék megőrizni az Ibériai-félszigeten. A legfrissebb statisztikák szerint immár a románok alkotják a bevándorlók legnagyobb csoportját, fej fej mellett a korábban toronymagasan vezető marokkóiakkal (750–800 ezer fővel). Sokan sikeresen integrálódtak; a Madrid melletti Alcalá de Henaresben például azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy nemrég saját rádióállomást is indították. A 800 ezer főből azonban legfeljebb 250–300 ezernek van rendes munkahelye, a többiek alkalmi elfoglaltságból élnek: a madridi Puerta del Solon hajnalban ott gyülekeznek a román férfiak, abban reménykedve, hogy lesz, aki napi munkát – és betevőt – ad nekik. Ám míg a válság előtt akár 50 eurót is megkereshettek, ma legfeljebb 35 eurót kapnak. A spanyol építőipar összeomlása legérzékenyebben a bevándorlókat érintette, a spanyol kormány igyekezett is rávenni őket a távozásra – ám a románok többsége marad, és kivár. Abból indulnak ki, hogy otthon sem jobb.
