|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Lézerfegyver: megvalósult a sci-fi szerzők álma Az Egyesült Államok ezen a héten megvalósította egyik célját, amelyet még Ronald Reagan Csillagháborús programjában tűztek ki maguk elé: egy repülőgépre felszerelt lézerfegyverrel lelőttek egy ballisztikus rakétát. A sikeres tesztet még pénteken hajtották végre Kaliforniában, s a Missile Defence Agency (MDA) szerint ezzel valósággá vált, amiről eddig csak a tudományos-fantasztikus irodalom álmodozhatott. A lézerfegyvert egy átalakított Boeing 747-esre szerelték fel, így az a levegőből képes észlelni az ellenséges rakétákat, s repülés közben egy lövéssel meg tudja semmisíteni azokat. Ez azért forradalmi áttörés, mondják a szakemberek, mert ezidáig csupán álló célpontok ellen, rögzített helyzetből sikerült a lézersugarakat bevetni. A rendszer kifejlesztése egyébként nem volt olcsó mulatság: csaknem egymilliárd dollárba került eddig. Elemzők szerint az áttörés hatással lehetne az észak-koreai és iráni rakétaprogramokra is, mert arra kényszerítené az említett államokat, hogy újfajta, a jelenleginél gyorsabb rakétákat fejlesszenek, ám ennek költségeit nem biztos, hogy bírnák. Az MDA szerint az irányított energia forradalmi használata a rakétavédelemben nagyon vonzó, mert potenciálisan egyszerre több célt is meg tud semmisíteni a fény sebességével, több száz kilométeres sugarú körben. Mindazonáltal néhány tudós és katonai elemző nincs meggyőződve a rendszer hosszú távú életképességéről. Mint mondják, láttak már ilyen „forradalmi” újításokat, amelyek aztán a valós helyzetben, a valóságos harcokban csődöt mondtak. (guardian.co.uk) Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|