Igazán kár, hogy a magyar Országgyűlésnek nincs egy Nigel Farage-a, az Európai Parlament tagadhatatlanul briliáns, az uniót rühellő szónoka, aki szerdán Herman Van Rompuy, az Európai Unió vezetőjének kinézetét, az elnök jelenlétében „nedves mosogatórongyhoz” hasonlította.

Vajon mit mondott volna Farage a Duna-parti neogót épület díszes üléstermében az attól most örök búcsút vevő SZDSZ-es képviselőkről azok arcát tanulmányozva?
Kezdve a néhai hereverő Bauer Miklóssal, az SZDSZ-es Bauer Tamás képviselő apjával üzletileg összeállt Eörsi Mátyástól egészen a volt „egészségügyi miniszter” Molnár Lajosig. Micsoda arcok, micsoda emberek! Holdudvarukkal együtt.

Már klisészámba megy, ha azt mondjuk, „összenő, ami összetartozik...”, de a kliséhasználat kísértésének esetükben nehéz ellenállni most, amikor végre elegen láttak át rajtuk ahhoz, hogy egyszer és mindenkorra összenőjenek azzal, amivel egylényegűek: a történelem egyik legrosszabb szagú pöcegödrével.
Demszky, Pető, Kőszeg, Magyar („Magyar lett az SZDSZ vezetője”... tudósított egykoron megválasztásáról anyalapunk, a Magyar Nemzet) és a többi, akik nevének leírásába a billentyűzet is belebetegszik.

Akik imádnak vakaródzni a Himnusz alatt, akik gyűlölik az országot, ahol élnek, a népet, amely megválasztotta őket.
„Ezek” soha nem fognak ránk szavazni, panaszkodtak 1990-ben a New York Times-nak. Akkor még pesszimisták voltak: azt hitték, a nép, „ezek”, azonnal átlát rajtuk.
Nem így történt. Nagy szerencséjük volt.
Húsz évünk ment rá.
Ezekre. Akiknek – és most ne gondolják, hogy a naivitás szólal meg e cikkből – nem a pénz volt a legfontosabb, hanem torz lelkük legfőbb vágyának folyamatos kiélése, azaz ellenségük – az ország népének – megalázása és kigúnyolása.

Élvezték persze a lopást, a fejük búbjától a lábujjuk hegyéig üszkösödtek a korrupciótól, de valódi, orgazmusszerű izgalmat azok a pillanatok okozták nekik, mint amikor Pongrátz Gergelyt, ’56 hősét verhették bilincsbe úgy, hogy vérezzen csuklója; amikor a magyar gazdákat - a világ civilizált országai közül egyedül – büntetés terhe mellett tiltották el a traktoros demonstrációtól.
Élvezték szétverni a magyar falvakat, megnehezíteni a tanulást, a vonatra szállást, a levélfeladást, a betegek gyógyítását, és persze a közbiztonságot.
Az állammal likvidáltattak, mint apáik.
Közben a közpénzekből milliókat utaltak utazgató, szupertollasodó zsoldosaiknak, akik álszent cikkeikben az állami szerepkör minimumra szorítását dicsőítették.
Koporsójukra viszont immár kiírhatják: „A nép által likvidáltatott.”

Lovas István – MN Képeslap