|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Magyar nyelven oktathatják a felnőtteket Derzsi Ákos, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője – aki a törvénymódosítás egyik kezdeményezője – az MTI-nek szerdán elmondta: a képviselőház megszavazta a felnőttképzést szabályozó kormányrendeletet módosítását. Ez kimondja, hogy a kisebbségek nyelvén szervezett képzési programok esetén a szervezők kötelesek a programot olyan oktatókkal végeztetni, akik ismerik a magyar nyelvet, vagy azt a nemzetközi nyelvet, amelyen a program jóváhagyást kapott. Derzsi szerint ez a lehetőség fontos lehet azokon a vidékeken, ahol a romániai magyarok nem beszélik elég jól a román nyelvet, de áttörést jelent olyan szempontból is, hogy most már törvényessé és hivatalossá válik az anyanyelven szervezett felnőttképzés. A képviselő szerint sokkal jobb eredményt lehet elérni, ha a felnőttképzés anyanyelven zajlik, ezért ajánlja a felnőttképzésben érdekelt alapítványoknak, egyesületeknek és vállalkozásoknak, éljenek a törvény biztosította lehetőséggel, és igény szerint anyanyelven szervezzék meg a felnőttképzést. MTI Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|