|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Megadózzák, vagy nem? A Realitatea tévéadó honlapján közzétett hír – A fogyatékkal élő személyek jövedelmét megadóztatják – övön aluli ütésként érte az érintetteket. A jogos felháborodást a cím általánosító jellege csak tovább fokozta. Annak ellenére, hogy ha az ember kétszer-háromszor figyelmesen elolvassa a hírt, kiderül, hogy a 16 százalékos adó az 1000 lejnél nagyobb nyugdíjakat érintené, s azokat a jövedelmeket, amelyek kívül esnek a fogyatékkal élő személy munkaszerződésébe foglalt jövedelmen (fizetésen). Ilyen jövedelem lehet a szerzői jogdíj, együttműködési szerződés vagy civil megegyezés alapján szerzett plusz pénz. S a továbbiakban az is kiderül, hogy mindez csak spekuláció, javaslat, próbálkozás, az állam takarékossági rohamának újabb jele, amelynek semmiféle törvényes alapja sincs – legalábbis egyelőre! Ezt erősítette meg Călin Arusti, az Arad Megyei Közpénzügyi Főigazgatóság sajtószóvivője, utalva arra, hogy az érvényben lévő vonatkozó jogszabályokat nem hatálytalanították, nem törölték el. Az alábbiakban két hatályos törvényről szeretnék említést tenni. Az egyik a 448/2006-os, a fogyatékkal élő személyek védelmére, jogainak érvényesítésére vonatkozó törvény, melynek 26. cikkelye a pénzügyi könnyítéseket, adómentességeket sorolja fel. Azaz, jövedelemadó mentességet élveznek a súlyos vagy hangsúlyos fogyatékkal élő dolgozó személyek. Nem kell fizetniük ház-és telekadót. Nem kell fizetniük járműadót, ha a tulajdonukban lévő személygépkocsit, oldalkocsis motorkerékpárt, motorkerékpárt a fogyatékossághoz igazították. S ezek csak a leglényegesebbek. Ezt a cikkelyt módosította, egészítette ki a 360/2009-es törvény, amely tavaly november végén jelent meg a 800-as számú Hivatalos Közlöny I. részében. A kiegészítés értelmében nem adóztatható meg a fogyatékkal élő személyek nyugdíja sem! Vagyis ahhoz, hogy a pénzügyminisztériumi próbálkozás gyakorlattá váljon, módosítani kellene a módosítást. www.nyugatijelen.com Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|