|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Megbénult Románia déli és keleti fele a havazás miatt A román hatóságok hétfői tájékoztatása szerint országszerte százhúsz település van elzárva a külvilágtól a vastag hóréteg miatt, több ezer iskolában szünetel az oktatás, és több mint kétszáz vonatjáratot töröltek. Főleg a déli és keleti területeken, valamint Bukarestben vasárnap óta szinte megállás nélkül havazik, ami jelentős fennakadást okoz a közlekedésben. A román országutak kezelésével megbízott állami társaság közölte, hogy több nyugat-romániai és erdélyi útszakaszon tilos közlekedniük a 7,5 tonnánál nagyobb teherautóknak. A korlátozás hétfőn délelőtt lépett érvénybe, és a DN7 jelzésű országút Nagylak és Déva, a DN13 jelzésű út Marosvásárhely és Brassó, a DN79 jelzésű út Nagyvárad és Arad, a DN76 jelzésű út Nagyvárad és Piski, valamint a DN1 jelzésű út Kolozsvár és Szászsebes közötti szakaszait érinti. A társaság szerint a korlátozásokat az időjárás függvényében oldják fel. A román hatóságok a havazás miatt hétfőn lezárták a 7,5 tonna feletti össztömegű tehergépjárművek előtt a nagylaki határátkelőhelyet is, a forgalomkorlátozás nyomán torlódásra lehet számítani a román-magyar határátkelőhelyek környékén. Nem léphetnek be Romániába a Gyula-Varsánd közúti határátkelőnél sem a 7,5 tonnát meghaladó tehergépjárművek, a kamionokat a gyulai határátkelőhelyhez közeli, a 44-es számú főút mentén lévő teherparkolókba, terminálokba irányítják a határ részleges lezárása miatt. A 7,5 tonna össztömeget el nem érő gépjárművek, beleértve a személygépkocsikat is, csak téli gumiabroncsokkal és hólánccal léphetnek be Romániába a határátkelőnél. Eközben a rendkívüli hóhelyzet által leginkább érintett Vrancea és Buzău megyében a külvilágtól elzárt 120 településből 23-ban részlegesen vagy teljes mértékben megszűnt az áramellátás, az ivóvíz biztosítása is nehézségekbe ütközik. Több mint hatvan országút le van zárva, akárcsak az A2-es autópálya a Bukarest és Feteşti közötti szakaszon. Tíz vasútvonalat is lezártak, a vonatok késéssel közlekednek, több mint kétszáz járatot töröltek. Bukarestben is komoly fennakadást okoz a havazás, bejelentették, hogy kedden valamennyi fővárosi iskolában szünetelni fog a tanítás. Hétfőn több mint 3800 romániai iskolában nem volt oktatás. Hét megyében kellett teljes mértékben felfüggeszteni a tanítást. A legfrissebb adatok szerint az országban az elmúlt három hétben 74 ember szenvedett fagyhalált, nagy részük az utcán fagyott meg. www.szekelyhon.ro Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|