Nagyvarad.Net
-10°C




időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Megmenekülhet a clevelandi magyar templom az elszánt tiltakozás eredményeként

Befejezték a tiltakozást a hívők csütörtökön a clevelandi Szent Imre római katolikus magyar templomban, ahová előzőleg bezárkóztak a templom bezárása elleni tiltakozásul. Követelésüket elérték: a bezárásról döntő megyéspüspök beleegyezett, hogy találkozik velük.

A magyar és amerikai zászlókat tartó csoport 16 órás tiltakozást követően a rendőrség felszólítására hagyta el az épületet. A csoport egy tagja előzőleg közölte: megfelelően el vannak látva élelemmel, és készek arra, hogy „sokáig” maradjanak a templom megmentése érdekében. A rendőrség közlése szerint hatan voltak a templomban, senkit nem tartóztattak le.

Az egyházkerület mintegy 100 tagja előző nap békés tiltakozáson vett részt a történelmi templomnál. A hívők egy csoportja éjszaka is virrasztott az épületben, amelyet azonban nem hagytak el.
A 106 éves magyar templom az utolsó annak az 50 templomnak a sorában, amelyet Richard Lennon clevelandi püspök a racionalizálás jegyében bezáratott az amerikai Ohio szövetségi állambeli egyházmegyéjében. A püspök a látogatottság csökkenésével, paphiánnyal és pénzügyi gondokkal magyarázta a templomok bezárását; sok templom működtetése állítólag "ráfizetéses" volt.

A püspök tavaly döntött a Szent Imre templom bezárásáról, amelynek bejelentett időpontja június 30., szerda volt. A döntést azzal indokolták, hogy legalább 2000 lélek szükséges egy templom eltartásához és a magyar közösségnek csak 600 tagja van. A magyarok – akik 15 hónapja folyamatosan tiltakoztak a döntés miatt – viszont azt állítják, hogy el tudják tartani, és a templom nemcsak a hitéletben, hanem a közösségi életben is fontos szerepet tölt be.

A püspök – a tiltakozók és a rendőrség közlése szerint – beleegyezett abba, hogy találkozik az egyházkerület tagjaival, de konkrét időpontot nem jelöltek ki. Az egyházmegye vezetése illegális épületfoglalásnak nevezte az akciót. A tiltakozók egyike, Juhász János – aki 56-os magyar – úgy fogalmazott: valakinek végre szembe kellett szállni az igazság érdekében. A hívők azt remélik, hogy a bezárásról szóló döntés nem végleges, a Vatikán – a hozzá intézett felhívásra válaszolva – megfordíthatja azt.

MTI
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Cikkek e kategóriában
Reklám