|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Mikrochip segítségével újra láthatnak a vakok Újra láthatnak a vakok annak a mikrochipnek köszönhetően, amelyet német orvosok fejlesztettek ki. A Tübingeni Egyetem orvoscsoportja chipet ültetett vak páciensek retinája alá, akik ennek segítségével újra felismerik a tárgyakat és a betűket – olvasható a Der Spiegel című német magazinban. Különösen egy finn férfi esetében értek el olyan eredményeket, amelyek az implantátum fejlesztésében átütő sikernek számítanak. A 44 éves Miika a chip segítségével átlépte azt a határt, amelyen túl jogilag már nem számít vaknak – mondta el Eberhart Zrenner, a kutatócsoport vezetője. Az implantátum ezerötszáz fotocellából áll, amelyeket egy háromszor három milliméteres mikrochipen helyeznek el. Ezt négyórás operáció során helyezik el a retina alatt. Zrenner szerint a test jól alkalmazkodik az implantátumhoz. „Egyetlen esetben sem lépett fel komoly probléma, például gyulladás" – mondta el az orvos. A Tübingeni Egyetem etikai bizottságának feltételei alapján a chipet néhány héten belül el kell távolítani. Zrenner, aki Retina Implant néven céget alapított, kijelentette: az elkövetkezendő évben mintegy két tucat páciensnek fognak új, vezeték nélküli látóchipet beépíteni, ezek pedig már tartósan a retina alatt maradhatnak. Duna TV Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|