|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Munkáltatókat érintő módosítások A Bihar Megyei Munkaügyi Főfelügyelőség vezetősége február 17-én 10 órától találkozóra hívja a munkáltatókat a felügyelőség Rulikovszki (Armatei Române) út 18. szám alatti székhelyére. A rendezvény célja a munkaszerződések megkötését és felbontását szabályozó kormányhatározat-módosításnak és -kiegészítésnek a részletes ismertetése, megbeszélése. Mivel ez év november végén lezárul a munkakönyvek digitalizálása, ezért szigorúbb keretek közé szorítja a kormány a munkaszerződések megkötésének és felbontásának feltételeit. Így Romániában ezentúl egy nappal a munkaerő alkalmazása előtt kell bejelenteni a területi munkaügyi felügyelőségnél ezt a szándékot (eddig ráért 5 nappal később is), ha pedig valakit elbocsátanak az állásából, arról még aznap értesítenie kell az illető cégnek a munkaügyieket. A hatékonyság érdekében szeretnénk bevezetni az internetes kapcsolattartást a cégekkel. Hogy ez létrejöhessen, minden egyes munkáltatónak, aki igényli, biztosítjuk a belépéshez szükséges jelszót a jövőben mondta Mircea Matei vezérigazgató. Arra is felhívta a figyelmet, hogy akik megszegik a szabályokat, azoknak már nem lesz lehetőségük a kirótt büntetésnek csak felét törleszteni ha 48 órán belül fizetnek, mivel a kormányhatározat ezt a kedvezményt is eltörölte. A teljes összeget le kell majd pengetni, amely akár az ötezer lejt is elérheti. A főfelügyelőség kezeli a munkakönyveket, amiért külön díjat számol fel a munkáltatóknak, ám azt igen sokan elmulasztották befizetni, a felhalmozódott hátralék összege igen jelentős. Ezeket a tartozásokat is mielőbb rendezniük kell. A munkaügyi felügyelőség ezentúl nem küld írásbeli figyelmeztetést és fizetési felszólítást az adós cégeknek, hanem azokat publikussá teszi a www.itmbihor.ro honlapján, mivel a postán elküldött figyelmeztetések jelentős része sosem ér célba. Mivel bizonyára minden munkáltatónak van internet-hozzáférése, és az érintettek így sokkal hamarabb értesülhetnek a pontos tartozásukról, illetve ezzel a módszerrel a felügyelőség postaköltséget is megtakaríthat, az adósok értesítésére ezt a módszert választottuk hangsúlyozta Matei. Sükösd T. Krisztina www.reggeliujsag.ro Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|