Nagyvarad.Net





időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Negyedévente is lehet majd nyereségadót fizetni

Romániában a kormány nemrég módosította az adótörvénykönyvet és az arra vonatkozó alkalmazási szabályzatot. A többi között választható opció lesz a negyedéves, előzetes nyereségadó-fizetés, valamint ezentúl a külföldi állampolgárok romániai tartózkodásuk kezdetétől kötelesek jövedelemadót fizetni, nem pedig a harmadik évtől, ahogyan a törvény eddig megszabta.

Az adótörvény módosítása előírja, hogy a külföldi állampolgároknak már az itt tartózkodásukat követő évben be kell vallaniuk jövedelmüket, rögtön azután, hogy megkapták tartózkodási engedélyüket. A Romániában rezidenssé vált külföldi fizikai személy mind Romániában, mind az ország területén kívül bármely forrásból szerzett jövedelme adózás alá kerül.

Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóság vezérigazgatója a módosítások között fontosnak tartja a negyedéves profitadó befizetési rendszert, amit a 112-es űrlap kitöltésével a világhálón is meg lehet tenni. Ami a negyedéves profitadó kifizetését illeti, az adófizetők fogják meghatározni annak értékét, figyelembe véve a számolásnál a ténylegesen negyedévente bejegyzett, jövedelmeket és költségeket, valamint az adóalapot kiigazító egyéb elemeket.

Fontos pontja az új adótörvénykönyvnek, hogy az alaptartozásokat és a kamatokat rendszeresen befizető cégek esetében fele részben vagy akár egészében is elengedhetik a késedelmi büntetést – hívta fel a figyelmet az igazgató. Hozzáfűzte: fontos változtatás az adósságok befizetési módja, ugyanis a jelenlegi rendelkezések szerint most csak az alapot kell törleszteni, kifizetni és csak utána a kamatokat, ugyanakkor a pénzügyi bizonylatba az állami tartozások is beírásra kerülnek.

Lehetőség nyílik a negyedéves társadalmi hozzájárulás és jövedelemadó kötelező kifizetésére és a biztosított személyek névleges nyilvántartására vonatkozó nyilatkozat letevésére bizonyos alkalmazotti kategória, illetve jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetében, akik kis számú alkalmazottal rendelkeznek és évi megvalósított összjövedelmük kisebb mint 100 ezer euró. Az új rendelkezések szerint történtek könnyítések a pénzügyi erkölcsi bizonyítványra vonatkozóan is.

www.szekelyhon.ro
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Cikkek e kategóriában
Reklám