|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Pazarolni azt jelenti, tönkreteszed az ország jövőjét A jövő évi költségvetést a pénzügyi rendszer és a kiadások stabilitására alapozták, nagy szerepe lesz a „közpénzek meggondolt kezelésének”, mert a pazarlás csak tönkretenné az ország jövőjét, nyilatkozta Mihai Tănăsescu, az IMF romániai képviselője. „Azt gondolom, a mostani idők, nem adnak lehetőséget a pazarlásra és azt hiszem ez tudatosult a politikai osztályban is. Ma pazarolni nem jelent egyebet, mint tönkretenni az ország jövőjét, Éppen ezért Románia egyik legfontosabb feladata meggondoltan kezelni a közpénzeket”, fejtette ki Tănăsescu a Pro TV Húsz év után című műsorában. Hangsúlyozta, szükség van a költségvetési kiadások szigorú ellenőrzésére, úgy, hogy a közérdeknek megfelelően történjék az. „A közeljövőben láthatjuk majd ezeknek a kiadásoknak a mélyebb ellenőrzését”, folytatta Tănăsescu. Az IMF romániai képviselője kijelentette, a 2012-es költségvetés jelzés a vállalkozói szférának is, és megjegyezte, jelen pillanatban az stabilitást képvisel az adórendszerben és az eljövendő kiadások szempontjából egyaránt. „Ilyen zavaros, a pénzügyi piacok számára instabil időben nehéz módosítani az adórendszert, így jelen pillanatban a stabilitás jobb, mint a változás”, mondotta Tănăsescu. Traian Băsescu államelnök pénteken, a miniszterelnökkel, miniszterekkel és Mugur Isărescuval, a BNR kormányzójával folytatott megbeszélés után azt nyilatkozta, megállapodtak, óvatosan tervezik a költségvetést 1,5-2 százalékos gazdasági növekedéssel és kb. 1,9 százalékos deficittel számolva. A jövő évi költségvetési hiánycél 3 százalék volt az európai ESA95 (ebbe beletartoznak az állami vállalatok veszteségei is) szerint, ebben a rendszerben az 1,9 százalékos arány a GDP 2,3-2,4 százalékának felel meg. (Mediafax) Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|