Magánkézben a váradi parkok
Írta: admina - Dátum: 01/20/2010 20:04
Magáncégek vettek koncesszióba egy évre január közepétől négy nagyváradi parkot. Az önkormányzat régóta tervezi, hogy a megyeszékhely zöldövezeteit a privát szféra képviselőinek kezébe adja, így a városnak nem kellene pénzt költenie azok rendben tartására.

Ilie Bolojan polgármester már tavaly nyáron elkezdte a parkok haszonbérbe adását, előbb a kisebb zöldterületeket adták át. Az elsők között talált gazdára például az egyik Szöllős negyedbeli körforgalom néhány négyzetméteres füves területe, amelyet júniusban a Lotus Center vett kezelésbe.

A pláza vezetősége saját zsebből fizetett tízezer eurót a zöldövezet kialakításáért, és magára vállalta a locsolást, karbantartást is. Most a város legnagyobb parkjai közül talált gazdára négy: a Nagyvásártér (December 1. park), a Schlauch-kert (Petőfi park), a Bunyitay-liget (I. C. Brătianu park), illetve a váradőssi sportcsarnok előtti tér. Utóbbit a Nickolson Trading LDT veszi át, a másik hármat pedig az Adenandra Kft., amely növények, virágok értékesítésével, illetve kertrendezéssel foglalkozik.

A koncessziós jogot közbeszerzési eljáráson nyerték meg az említett cégek még decemberben. A szerződés alapján a vállalatok kötelesek a zöldterületeket, illetve a sétányokat takarítani, tisztítani, a bokrokat, fákat rendben tartani, megóvni, és esetleg újakat ültetni, valamint nekik kell vigyázniuk a  padokra, kukákra, szökőkutakra, játszótéri berendezésre és a kerítésekre is.

Az említett négy parkon kívül másik öt is gazdára talált a közbeszerzésen, az ezekről szóló szerződéseket is hamarosan aláírják. Az Ezredévi Emlékteret (Parcul Libertăţii), a szöllősi Onisifor Ghibu Gimnázium melletti parkot, illetve a Széchényi (Traian) parkot a RER Ökológiai Szolgáltató, a Hétvezér (Ghioceilor) parkot és a Klebersberg (Devei) utcai zöldövezetet pedig a Garden Center Kft. veheti kezelésbe egy évre.

Cserébe a cégek ingyenesen állíthatnak fel egy meghatározott méretű reklámtáblát az általuk kezelt parkban. Az említett zöldövezetekben az önkormányzat csak a közműszolgáltatást biztosítja.

www.kronika.ro