|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Tömegmészárlásra készült egy diák Budapesten Tömegmészárlásra készült egyetemén egy budapesti diák. A fiatalember, akit a rendőrök még időben elfogtak, beismerte, hogy 22 embert akart megölni – értesült a HavariaPress. A 22 éves egyetemistát csütörtökön délután, az utcán fogták el a BRFK nyomozói, miután olyan bűnügyi információkhoz jutottak, hogy a fiatal tömegmészárlásra készül az egyetemen, ahova jár. A fiatalember órákig tartó kihallgatásán, a hajnali órákban megtört, s beismerte, hogy valóban iskolai vérengzésre készült. A diák rendelkezett egy 9 milliméteres Parabellum pisztollyal, melyet engedéllyel, sportcélokra tartott. A mészárlást a fegyverrel akarta elkövetni, majd utána magával is végezni akart – elmondása szerint. A nyomozók a fiatalember lakhelyén megtalálták a pisztolyt. A diák lefoglalt laptopját megvizsgálva kiderült, hogy a fiatalember megszállottja volt az iskolai mészárlásoknak. Számtalan, ezzel a témával foglalkozó weboldalt találtak lementve számítógépén, melynek háttérképe is egy 1999-es iskolai mészárlásról készült felvétel volt. A fiatalember blogot vezetett az interneten, s egyik bejegyzésében ki is fejtette, mire készül. A több emberen elkövetett emberölés előkészületével meggyanúsított diák őrizetben van, kezdeményezték előzetes letartóztatását. www.nyugatijelen.com Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|