|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Tudjuk-e, hogy mit szedünk be gyógyszer gyanánt? Hogy Adrian Mutut elkapták (másodszorra is) élsportolók számára tiltott anyagok fogyasztásán, az a saját hanyagsága, klubja kára és a román szakszövetség gondja. Szurkolói sajnálhatják, az ellendrukkerek pedig „úgy kell neki!” felkiáltással dörzsölhetik a markukat. Ami azonban a Mutu esete mögött meghúzódik, az jóval távolabbra mutat, mint egy egyszerű doppingügy. Kiderült ugyanis, hogy – az állam ellenőrző szerepében vakon bízva – tulajdonképpen fogalmunk sincs arról, hogy miket etetnek meg velünk a különböző természetes és gyógyhatású szerek forgalmazói, s ezeknek mely komponensei lehetnek potenciálisan veszélyesek az egészségünkre. Marosvásárhelyen, nem is olyan régen, titokzatos halálesetek borzolták a kedélyeket, látszólag teljesen egészséges fiatal nőket ragadott el a halál, s mint kiderült, valamennyien fogyasztó tablettákat szedtek. Az éhségingert blokkoló sibutramint tartalmazó szereket mégis csupán a közelmúltban tették tiltó listára az Európai Unióban, miután kiderült, hogy függőséget okoz, mellékhatásai pedig veszélyesebbek, mint az elérni kívánt pozitív hatás. Mit tegyünk azonban azokkal a szerekkel, amelyek elvileg kizárólag természetes anyagokat tartalmaznak, de gátlástalan gyártók és forgalmazók az állami ellenőrző szervek cinkos félrepillantása mellett hamisított tartalommal kerülnek a boltokba? Egy kínai gyártmányú „természetes alapanyagú” fogyasztó tablettákat importáló „kis hal” a közelmúltban pakolt ki a Gazeta Sporturilor hasábjain. Mint mondta, elismeri, hogy hamisított kínai termékeket hozott be az országba, de nem akarja egyedül elvinni a „nagy cápák” helyett a balhét. Állítása szerint ezeknek a kínai termékeknek forgalomban lévő elsöprő többsége hamis, azaz sibutramint tartalmaz. S hogy miért? Mert a valóban természetes alapanyagú szereknek jóval kisebb a hatása, ezért a fogyni akarók nem vásárolják meg! Ha pedig ez igaz a fogyasztó tablettákra, csak sejthetjük, hogy milyen szerteágazó és veszélyes gyógyszermaffia tette rá a kezét az egészségünket közvetlenül befolyásoló szerek forgalmazására. Vajon miként bízhatunk a továbbiakban abban, hogy a méregdrága biotermékek valóban azok-e, ami a címkén fel van tüntetve, vagy a gyógyszertárak polcáról leemelt patikaszerek tényleg a prospektusban feltüntetett hatóanyagokat tartalmazzák, avagy csupán – jobbik esetben – ártalmatlan placebóval próbáljuk gyógyítani különböző nyavalyáinkat. Mert – s ezt is jó tudni – egyes becslések szerint a Romániában forgalmazott gyógyszerek 10 százaléka hamis! S ha a biotermékeket forgalmazó boltok, vagy gyógyszertárak működtetői érvényes garancialevél kíséretében adják el a termékeiket, anélkül, hogy módjukban állna megállapítani, hogy ezek közül melyik valódi és melyik hamis, annak csupán egy magyarázata van: a gyógy- és gyógyhatású szerekkel kereskedő maffiájának igen magasan kell keresni a fejeit, ott, vagy még magasabban, ahol a tanúsítványokat kiállítják. Amikor ugyanis több millió dolláros üzletről van szó, mit számit annak a néhány millió nyomorult állampolgárnak az egészsége? Bálint Zsombor www.szekelyhon.ro Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|