Legalább húsz ember meghalt, sokan megsérültek, amikor frontálisan összeütközött két vonat Belgiumban a Brüsszeltől 15 kilométerre délnyugatra fekvő Halléhoz tartozó Buizingen állomásán. A baleset a hétfő reggeli csúcsforgalomban történt fél kilenc körül, havas időben.
A belga VRT televízió beszámolója szerint az egyik vonat két kocsiját a levegőbe emelte az ütközés ereje, az áldozatok többsége a másik vonatban ült, amelynek első kocsija a másik vonat alá szaladt. A két vonatot késő délelőttre ürítették ki.
Az áldozatok számát egyelőre nem erősítették meg hivatalos források, Dirk Pieters, Halle polgármestere szerint rendkívüli a pusztítás, legalább húsz ember meghalt, de ez a szám még változhat. A sérültek közül a kevésbé súlyos eseteket a buizingeni sportcsarnokba vitték.
Az Infrabel vasúttársaság szóvivője szerint az egyik vonat Leuvenből tartott Comtéba, a másik Quiévrainből Liege-be - írja a belga Standaard internetes kiadása. A balesetben megrongálódott a felsővezeték, és a vasúti közlekedést leállították az érintett vonalon. Nem jár a Brüsszel-Párizs közötti nagysebességű vonat sem - jelentette a BBC.
(origo.hu)





