|
Bejelentkezés
Navigáció
Linkcsere
|
Visszavonták az egészségügyi törvénytervezetet! Traian Băsescu államelnök ma délután a Cotroceni palotában azt nyilatkozta, hogy felkéri a miniszterelnököt, vonja vissza az egészségügyi törvénytervezetet, megjegyezve: azért teszi ezt, mert látja, a közvélemény többsége és nagyon sokan a rendszerben dolgozók közül nem akarják annak megváltoztatását. „A kórházak nem akarnak változást, a családorvosok nem akarnak változást, a sürgősségi szolgálatban dolgozók nem akarják az orvosi rendszer megváltoztatását” – mondta Băsescu. „Ilyen körülmények között azt mondhatom, nyilvánosan felkérem a miniszterelnököt, vonja vissza az egészségügyi reform törvénytervezetét. Tárgyaltam a miniszterelnökkel erről a szándékomról, és azért teszem ezt, mert itt működött az elnöki bizottság, itt született meg a tervezet, itt voltak azok a szakértők, akik felállították a diagnózist” – mondta Băsescu. Mindehhez az államfő hozzáfűzte: „A napokban nagyon sok volt a félretájékoztatás az egészségügyi törvénnyel kapcsolatosan”, megjegyezve: „a legnagyobb hazugság a SMURD-dal kapcsolatos”, amikor a szolgálat privatizációjáról, felszámolásáról beszéltek. Rövidesen ezt követően – Emil Boc miniszterelnök felkérésére – Ritli László egészségügyi miniszter visszavonta a közvitáról az egészségügyi törvénytervezetet. (Mediafax) Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
|
Reklám
|